Vajon az ember a másik egyes tulajdonságaiba szeret bele lépésről lépésre, vagy az egész lényébe egyszerre?
Az önkínzás új formájára szottyant kedvem: a reménykedésre
Szeretni valakit néha félelmetesebb, mint elhagyni.
Néha két embernek el kell válnia ahhoz, hogy felismerjék, mekkora szükségük van egymásra.
A legönzetlenebb szerelem az az, amikor hagyod, hogy a szerelmed szerelmes legyen valaki másba.
Minden szerelmi történet gyönyörű, de a miénk a kedvencem.
Rájöttem, hogy mindegy, hogy hány újévi fogadalmat teszek, vagy kit csókolok meg Szilveszter éjszaka… Mindig Ő lesz az egyetlen, aki a gondolataimba égette magát, egy életre szóló helyet kivívva ezzel magának a szívemben.
Ne válassz engem, ha választanod kell. Nem szeretnék egy döntés lenni, ami lehet, hogy jó, de lehet, hogy rossz. Ha akarsz, azt választások nélkül is tudni fogod, de ha el kell gondolkodnod rajtunk, akkor inkább a szabadságot válaszd. A lehetőséget arra, hogy olyasvalakit találsz, aki nélkül az élet egyszerűen nem megy tovább. Ő lesz a te döntésed.
Még hajnali háromkor is, félálomban, képes volt érzelmek ezreit elindítani bennem.
Amikor azt mondtam beléd estem, nem csak megbotlottam és beütöttem a térdem. Olyan volt, mint lezuhanni egy hét emeletes épületről, és annak ellenére, hogy az egész testem zsibbadt, amíg végre érintettem a földet, nem éreztem semmi mást, csak a tiszta és visszavonhatatlan szeretetet az iránt az egy iránt, aki le lökött. Irántad.
Azt mondta nem bántana, fizikailag nem, de lelkileg már holtra vert.