Az önkínzás új formájára szottyant kedvem: a reménykedésre
Bárcsak tudnád mit jelentesz számomra, és hogy a neved hogyan játszódik le a fejemben, akár csak egy dal ismétlésen, amikor próbálok aludni éjszaka.
Ha a mosolyt hallani lehetne, az övé egy szerelmes dal volna.
Vajon az ember a másik egyes tulajdonságaiba szeret bele lépésről lépésre, vagy az egész lényébe egyszerre?
Amikor rád nézek látom azt, ami soha nem lehet az enyém..
néha azokért az érzésekért utáljuk önmagunkat, amiket figyelmen kívül hagyunk. talán pont ez a probléma, hogy nem hallgatunk magunkra, míg már túl késő nem lesz.
A szerelem szerintem… olyan lehet, mint a zene. Amikor először hallasz egy számot és még a hideg is kiráz tőle. És utána nem tudod megállni, hogy ne hallgasd meg még egyszer és még egyszer. Újra és újra végighallgatod és… az érzések, amik átjárnak közben… úgy érzed, hogy élsz. Hogy igazán, valóban élsz és soha többé nem akarsz mást hallgatni. És nem is tudsz tőle megszabadulni, egyszerűen csak ott ragad a fejedben a nap huszonnégy órájában
Szeretni valakit néha félelmetesebb, mint elhagyni.
Ördög lakozik az angyali szemeiben.
akarom őt, de túl is akarok lépni rajta,
és egyik sem történik meg
Rájöttem, hogy mindegy, hogy hány újévi fogadalmat teszek, vagy kit csókolok meg Szilveszter éjszaka… Mindig Ő lesz az egyetlen, aki a gondolataimba égette magát, egy életre szóló helyet kivívva ezzel magának a szívemben.