El Sem Tudtam Képzelni,

A Hold porából alkottalak

Mostmár kosz vagy, semmi más

Mégis mindig úgy hordozlak

Mint akin csillog a napsugár

Felégetted a világom,

De a jó értelemben,

Mert a hamun és parázson,

Talán új élet terem.

Talán nem kellene hagynom, hogy

A szenvedésem

Határozzon meg

Lehet, hogy egy nap majd nyílik ott virág

ahol most tombol az okozott kár

Egy sötét kórházi éjszakán,

Ami talán örökre veled marad,

Mint a heg a jobb karodon,

Meg a zavar a fejedben,

Hogy akkor este eldöntötted,

Sosem fogsz beszélni róla.

Rólad szólnak a vidám dalok

Belehallgatok a szerelembe

Téged idéznek a kinti hangok

De te nem hallhatsz engem

Beteszem ezt is majd abba a szekrénybe

Ahol a szuicid hajlam pihenget

Hogy majd megint nyitogathassam reménykedve

Hátha a vágy most nem sikerül félre

számítottam rá

mégsem tettem semmit, hogy ne történjen meg

Az árnyékom még lopódzik utánad

Éjjelenként bekúszik a szobádba

És a plafonról lelógva

Rója ezen összetört sorokat

Nem értheted, ez rajongás

Vagy inkább reménytelen koslatás

Pedig valaha követtük egymást

És el akarják mosni a színeimet

Azt mondtad, ez arról szól,

Hogy látjuk majd a végét.

És hiába, elönt az érzés,

Semmit sem csináltam jól.

Kimegyekk a virágoskertbe,

Magába fogad az illatos rét.

Alám kap a tavaszi szél.

Inkább a jégeső verne!