A Hold Porából Alkottalak

Vajon mennyit bír ki az emberi elme?

otthagytál

miközben azt mondtad, sajnálod,

de a rá következő csend mindent elmondott.

Megvető tekintetek, elrontott tinikor.

A legfájóbb tanulópénz volt.

Nem vagyok hívő, de a pokolba tudtál dobni

és neked minderről tudomásod sincs.

Aztán megint gondolok rád

Mosolyra görbül a szám

Annyira szeretlek, hogy az már fáj

A fájdalom újra magához szólít

Minden este a fülembe ordít

Sötét, üreges, fájó hideg

Elmenekülhetsz, de minek?

Annyira jó lenne, ha minden ember azonnal visszakapná a fájdalmat, amit okoz...

Nem kell egy ember arra, hogy szenvedéssé tegye minden napom.

Meg tudom ezt csinálni én is

Ha meghalnék,

legalább már nem bántanám azokat,

akiket szeretek

Mi lenne,

ha a fejemben lévő kis hang

kicsit kedvesebb lenne?

Az utcák képébena tetőkbe olvad a csontfehér ég

Csak bámulom én, nem pislogok

Túl szép ahhoz, hogy igaz legyen

Minden szép kék csak téveszme

Minden ember egyszerű báb

Minden nappal távolodom

Minden nap egy másik halál

Kajtasd csak, ami fog még.

Csak végre légy boldog, oké?