Mint Két Egyenes A Végtelenben

Utálom ezt az egyszer így- egyszer úgy dolgot

Minden egyes darab belőled

Betölti a lyukat a szívemben

Azt mondja, ez nem lehet örök

És én török

Dörög

Minden szó zörög

Az aranyhídról a mélybe szédültem

S ott egészen elvesztem

Még várok, bár reszket egész lényem

Valami hangra, valami fényre

Addig kell inni,

amíg a pohár üresebb,mint te

otthagytál

miközben azt mondtad, sajnálod,

de a rá következő csend mindent elmondott.

Megvető tekintetek, elrontott tinikor.

A legfájóbb tanulópénz volt.

Nem vagyok hívő, de a pokolba tudtál dobni

és neked minderről tudomásod sincs.

A filmnek itt végeszakad

Nincsen katarzis

Az üreges fa könnyen hasad

Főleg, ha az hagyja is

Rólad szólnak a vidám dalok

Belehallgatok a szerelembe

Téged idéznek a kinti hangok

De te nem hallhatsz engem

Beteszem ezt is majd abba a szekrénybe

Ahol a szuicid hajlam pihenget

Hogy majd megint nyitogathassam reménykedve

Hátha a vágy most nem sikerül félre

Réges rég volt, hogy a nyár

Csak a meleget juttatta eszembe

Réges rég volt, hogy egy édes dallam

Könnyeket csalt a szemembe

Réges rég volt, hogy a rideg élet

Reményt lehelt a lelkembe

Ha meghalnék,

legalább már nem bántanám azokat,

akiket szeretek