A Filmnek Itt Végeszakad

Nem várom, hogy megértsd,

Hisz tudom, hogy azt nem lehet.

azt várom, hogy ne féltsd,

De mégis mentsd az életed.

Néha úgy érezném, hogy élek

De mélyen a víz alatt

Nincsenek hangok és

Nincsenek fények

Újra és újra

Te, az eszembe jutva

Vissza a megszokott rosszba

És újra, és újra…

Az árnyékom még lopódzik utánad

Éjjelenként bekúszik a szobádba

És a plafonról lelógva

Rója ezen összetört sorokat

Nem értheted, ez rajongás

Vagy inkább reménytelen koslatás

Pedig valaha követtük egymást

Vajon mennyit bír ki az emberi elme?

visszafojtom a könnyeket

A váróteremben.

Fáj, de könnyebb lesz

Elrejtenem.

Hogy azt mondtad,

Mindig itt leszel,

Bármi történjen,

Nem érdekel.

Most itt ülök egyedül, elmentél.

Eltűntél, mint az esti szél.

A fájdalommal lehet élni

De a semmivel hogyan?

Rólad szólnak a vidám dalok

Belehallgatok a szerelembe

Téged idéznek a kinti hangok

De te nem hallhatsz engem

Beteszem ezt is majd abba a szekrénybe

Ahol a szuicid hajlam pihenget

Hogy majd megint nyitogathassam reménykedve

Hátha a vágy most nem sikerül félre

Csak tarts ki mellettem, kérlek.

Hónapokkal ezelőtt hajnali háromig fennt maradtunk beszélgetni. Most azt sem tudom, hogyan köszönjek.