Azt Mondja, Ez Nem Lehet örök

Gyűlöli magát és nem kellenek okok

Aranytollú madár, ki a szárnya mögött zokog

Próbálja keresni égbe vezető útját

Miközben alig bírja el a saját maga súlyát

A gondolat, hogy megmenthetlek

Megment engem is

számítottam rá

mégsem tettem semmit, hogy ne történjen meg

Azt mondtad, ez arról szól,

Hogy látjuk majd a végét.

És hiába, elönt az érzés,

Semmit sem csináltam jól.

Kimegyekk a virágoskertbe,

Magába fogad az illatos rét.

Alám kap a tavaszi szél.

Inkább a jégeső verne!

Sajnálom, hogy így lett vége

Fojtogató jelenlét

Mint a túladagolt boldogságcsillapító

Végzetesen kering bennem

Körülöttem

elveszve az egyértelműben a szavak értelmében táncola nyelvemen Egyetértünk?

Fáradt szemeiben még ég a remény

Elvesztegetett hónapok voltak? Ennyi jutott ki most? Lehetek őszinte? Erre nem voltam felkészülve

Bűnös vagyok akkor Ha azt mondom, elengedem? Tudom, nem vagyok jó ebben De ezt most elfelejtettem

Az eső illata

meg ahogy kopog a tetőablakon

A napfény a bőrömön

A természet él

és én ebből semmit sem érzékelek

Csak azt, hogy átázik a cipőm,

Ahogy az avarban lépkedek

Csak azt, hogy hamar sötét van

És hideg

A filmnek itt végeszakad

Nincsen katarzis

Az üreges fa könnyen hasad

Főleg, ha az hagyja is