Gyűlöli Magát és Nem Kellenek Okok

Fázom a hideg rabságtól

Széthullunk, elszakadunk mint

A levelek a faágtól

Én nyomorult

Kit az élők kivetettek

S nem fogadnak be a holtak

Gyerekként mindig a fényre vágytál

Most meg már semmit sem látsz

Mindig félsz, minden körtől

Magadat kell legyőznöd egyre csak többször

Utálom ezt az egyszer így- egyszer úgy dolgot

Kifolyik a hangom,

Egy jóízű nevetés.

Tekeredik a borostyán, egybeforrunk.

Mámor és részegség, féltett hajszálrepedések.

a biztonságod illúzió,

Én mégis kapaszkodok beléd.

Akartam beszélni róla.

Kiabálni, üvölteni.

Mégis csak annyit tudtam suttogni:

“Jól vagyok.”

a szobámban van egy üres hely

kiadó, de csak neked

Senkitől nincsenek már pillangók a gyomromban

Mindenki csak kötődési problémákat ad

Talán nem kellene hagynom, hogy

A szenvedésem

Határozzon meg

Az eső illata

meg ahogy kopog a tetőablakon

A napfény a bőrömön

A természet él

és én ebből semmit sem érzékelek

Csak azt, hogy átázik a cipőm,

Ahogy az avarban lépkedek

Csak azt, hogy hamar sötét van

És hideg