Én Nyomorult

Félek elveszíteni téged, pedig nem is vagy az enyém

Egyre távolodom, táncolok a szélén

Egyre csak zuhanok, melyikünk sír a végén?

Ez az első könnycsepp

Vajon hány lesz még?

Nem érdekel, hogy te nem érzed

Mert lefoglal, hogy épp rám nézel

Ki vagyok én?

Ki vagyok én nélküled?

rángatom könnyű létem darabjait

Miközben egyedüllétem ütlegel

Felfedezem egy árny alakjait

Aki a létemmel üzletel

Azt mondtad, ez arról szól,

Hogy látjuk majd a végét.

És hiába, elönt az érzés,

Semmit sem csináltam jól.

Kimegyekk a virágoskertbe,

Magába fogad az illatos rét.

Alám kap a tavaszi szél.

Inkább a jégeső verne!

És mi van, ha a fogság

nem is a ketrec,

hanem a rések a rácson?

Aztán megint gondolok rád

Mosolyra görbül a szám

Annyira szeretlek, hogy az már fáj

Vajon mennyit bír ki az emberi elme?

Újra és újra

Te, az eszembe jutva

Vissza a megszokott rosszba

És újra, és újra…