Anyukám A Születésnapomon Is

a legviccesebb az egészben, hogy soha nem azt kérdezik az emberek “hogy vagy?”

nem

az embereket nem érdekli, hogy érzed magad, mindenki azt kérdezi “mi történt?” mintha bármennyi közük is lenne életünk tragédiájához

amikor pedig nem tudod elmondani, mert nincs erőd hozzá, megsértődnek

miért hiszi azt mindenki, hogy joga van feltenni egy ilyen fájdalmas kérdést?

miért érzik azt, hogy ha valakinek meghalt egy családtagja, akkor rendben van oda menni és bármilyen együttérzés helyett egy “mi történt?” kérdést odavetni?

csak azért, mert különbözöl másoktól,

még nem vagyok kevesebb náluk

Azt mondták, hogy én úgyis mindig boldog vagyok, honnan tudnám, mi az a fájdalom?

Vajon tényleg nem veszik észre, hogy magányos perceimben csak meredek magam elé és próbálok nem sírni?

Vajon sejtik, hogy minden éjjel sírva alszom el a párnámba folytva a hangokat?

Hello, én vagyok a lány, aki mindig boldog, s nem ismeri mi az a fájdalom.

hihetetlen mennyire hatással van ránk mások véleménye,

még hihetetlenebb mennyit vagyunk képesek miattuk változni

az a gyerek voltam, aki legszívesebben

körülölelte volna az egész világot,

most az a felnőtt vagyok, aki

nem hagyja, hogy megöleljék

egy sírra virágot tenni a világ legfájdalmasabb dolga

mikor éltél, mindenhol téged láttalak

a dezodor flakonban, ami a tv mellett

volt folyamatosan, vagy a borotvádban

amit szanaszét hagytál mindenhol,

esetleg a papucsokban, amiket használtál

de már nem talállak sehol

csak a képek és a szekrényben

lévő ruhák bizonyítják, hogy

tényleg léteztél

ha pedig bizonytalan vagyok

a halálodban, mint majdnem mindennap,

akkor csak szétnézek és rájövök,

túl nagy a rend ahhoz, hogy megtaláljam

a nyomod, te már nem vagy itt

furcsa dolog egy sírhoz beszélni és úgy tenni

mintha mindent hallana az aki ott fekszik

pedig mindig így teszek

azt hiszem a holnapi nap sorsfordító lesz

a barátaim és köztem

bár holnap este ezt le fogom tagadni, mert

túlságosan fájna a tudat, hogy

megint elfelejtett mindenki

és a magány gondolta a legijesztőbb rémálmom

szóval inkább elviselem azt, hogy mindig

hanyagolnak, de ha szükség van rám

elvárják, másodperceken belül válaszoljak