Mindig eltaszítottalak magamtól, most, hogy már soha többé nem bújhatnék az ölelésedbe, bármit megadnék, hogy utoljára magadhoz húzz.
a halál szele nem érhet el
mert hiszek a halhatatlan lélek
gyönyörűségében
sosem kellett elég erősnek lennem ahhoz, hogy egy temetést végig éljek eddig
félek bárkivel haragban lenni,
mégha jogos is lenne,
mert úgy érzem,
hirtelen meghalnak, mire
kibékülnék velük
a magány gondolata pedig
túl szörnyű
miért tudnám elsírni magam minden pillanatban?
anyukám azt mondta, ő elvesztette a másik felét, mikor az apukám meghalt
milyen furcsa, hogy előtte egy nappal ugyanezt mondta a nővérem az ágyban
nem tudom melyik törte össze jobban a szívem
néha a barátok olyanok, mint a víz
kifolynak az ujjaid között, eltűnnek,
visszacseppennek a folyóba, ahonnan jöttek
de talán az igazi barátaid benned élnek,
nem véletlenül van a tested több, mint fele vízből
a Halállal kézen fogva
sétáltál a végtelenbe
aki állandóan remél, az sokszor csalódik