Aki állandóan Remél, Az Sokszor Csalódik

a legviccesebb az egészben, hogy soha nem azt kérdezik az emberek “hogy vagy?”

nem

az embereket nem érdekli, hogy érzed magad, mindenki azt kérdezi “mi történt?” mintha bármennyi közük is lenne életünk tragédiájához

amikor pedig nem tudod elmondani, mert nincs erőd hozzá, megsértődnek

miért hiszi azt mindenki, hogy joga van feltenni egy ilyen fájdalmas kérdést?

miért érzik azt, hogy ha valakinek meghalt egy családtagja, akkor rendben van oda menni és bármilyen együttérzés helyett egy “mi történt?” kérdést odavetni?

üresnek érzem a házat nélküled

sok mindenre megtanítottak a tanáraim,

de mégis a kitartás nem volt közöttük...

ha a kitartásra gondolok, mindig plankton

- az a kis zöld lény a spongyabobból -

jut eszembe,

mert gondoljatok csak bele

állandóan eltapossák, állandóan elbukik,

megsérül, kinevetik és megszégyenítik,

de ő mindig feláll és tovább próbálkozik

ha nem ez az igazi kitartás, akkor mi?

csak azért, mert különbözöl másoktól,

még nem vagyok kevesebb náluk

azt mondják ne sírj

találkoztok még a

mennyben

de mi van akkor,

ha két különböző

mennyben hittünk

mindketten?

van egy átjáró

egyikből a másikba?

vagy fogjam fel végleg,

hogy elmentél és

soha többé nem jössz vissza?

mosolygok mindenkire

mert ha sírok

nem tudom abba hagyni

amíg el nem alszok

a kimerültségtől

mint minden este újabban

azt írtad, hogy te itt vagy, ha kellenél

mégsem látlak sehol

a legszomorúbb dolog, amit valaha tapasztaltam a halálod után történt pár nappal

aludtam és rólad álmodtam, hogy haza jöttél és azt mondtad tévedés történt,

majd azt mondtad aludjak vissza én pedig megtettem

nem sokára szólt az ébresztő

felkeltem és kerestelek

de mindent csak álmodtam

két hónapja történt

de mégis

annyira tegnapinak

rémlik

emberek között válogatott

majd megtalált téged

miért nem menekültél el?