néha a barátok olyanok, mint a víz
kifolynak az ujjaid között, eltűnnek,
visszacseppennek a folyóba, ahonnan jöttek
de talán az igazi barátaid benned élnek,
nem véletlenül van a tested több, mint fele vízből
annyire igyekszem mindig másokat boldoggá
tenni, hogy teljesen elfelejtettem,
hogy most nekik kellene engem boldoggá tenniük
azt írtad, hogy te itt vagy, ha kellenél
mégsem látlak sehol
az a gyerek voltam, aki legszívesebben
körülölelte volna az egész világot,
most az a felnőtt vagyok, aki
nem hagyja, hogy megöleljék
végtelen álomba merülve
kapkodtam a levegőt
és törtem a felszínre
tudtad, hogy a szívnek nincs hangja akkor, amikor összetörik?
akkor én miért hallom a hangot újra és újra?
mi ez a visszhang?
anyukám azt mondta, ő elvesztette a másik felét, mikor az apukám meghalt
milyen furcsa, hogy előtte egy nappal ugyanezt mondta a nővérem az ágyban
nem tudom melyik törte össze jobban a szívem
mindig utáltad a szilvesztert,
helytelennek tűnik ünnepelni
tudom, meséltem már többször,
de újra leírom, mennyire hihetetlen
hatása és ereje van a szavaknak,
de még hihetetlenebb, hogy csak
a negatív szavak törnek olyan
erősen utat, a pozítívak eltűnnek
valahol a sötétségben