sosem kellett elég erősnek lennem ahhoz, hogy egy temetést végig éljek eddig
nem tudom elmondani, hogy...
mennyire hiányzol
és mennyit gondolok rád
hányszor sírom el magam
mennyiszer küszködöm az alvással
mennyire szorít a mellkasom nappal
és hányszor pánikolok
mennyi mindennél gondolok arra,
hogy majd otthon elmesélem neked
és minden alkalommal kényszerítenem kell
magamat arra, hogy emlékezzek,
te már nem vagy
hajlamos vagyok azt hinni,
hogy még mindig élsz
csak épp utazgatsz,
majd egyszer haza térsz
és én várni fogok rád
azt mondják ne sírj
találkoztok még a
mennyben
de mi van akkor,
ha két különböző
mennyben hittünk
mindketten?
van egy átjáró
egyikből a másikba?
vagy fogjam fel végleg,
hogy elmentél és
soha többé nem jössz vissza?
az az igazság, hogy amikor apukám meghalt,
nem csak őt fesztettem el,
elvesztettem a barátaimat, a régi családomat
és magamat is
néha fogalmam sincs mit kellene érzenem
állandóan összezavarodva érzem magam
a halál olyan lehetetlen dolognak tűnt eddig
adventi naptár
7. ablak
mindennap ajándék, miért várunk akkor a karácsonyra?
🌦️
az a gyerek voltam, aki legszívesebben
körülölelte volna az egész világot,
most az a felnőtt vagyok, aki
nem hagyja, hogy megöleljék
Privátban akartam irni, csak nem tudtam.
Csak pár posztodat láttam, de már most tudom, hogy nagyon erős vagy, és most még nem hiszed el, de bármit túlélsz! És csak hogy saját magamnak is ellent mondjak, az előző mondatomra, nem baj hogyha néha elgyengülsz. Sokkal erősebb leszel utána, és bármi lök is a padlóra bármikor, mindig fel kell, hogy állj.
Kitartást, és nagyon sajnálom apukádat!
nagyon aranyos vagy és ez most hihetetlenül jól esett🤍 köszönöm🖤