Azt mondom magamnak: Ne izgulj! Minek? Úgysem felelhetsz meg Mindig mindenkinek.
Az ajkunk úgy passzol egymáshoz, mint a kirakós két darabja.
Végül, azt akarom, hogy tudd, te leszel örökre az én végtelen imádatom tárgya- röviden, szeretlek
Mert a múltunk a lényünk része. És te is a múltam a része vagy. Ezzel együtt a lényem része. A legszebb emlékeim hozzád kötődnek.
és volt valami mélységesen ismerős benne, mintha a lelkem már találkozott volna az övével több évvel ezelőtt és a kezeim megérintették volna bőrét mielőtt ujjaim megízlelhették testét.
Amikor azt mondtam beléd estem, nem csak megbotlottam és beütöttem a térdem. Olyan volt, mint lezuhanni egy hét emeletes épületről, és annak ellenére, hogy az egész testem zsibbadt, amíg végre érintettem a földet, nem éreztem semmi mást, csak a tiszta és visszavonhatatlan szeretetet az iránt az egy iránt, aki le lökött. Irántad.
Üresnek éreztem magam, mintha a testem puszta kagylóhéjként tartaná magában az összetört lelkemet.
engem egyszerűen csak vonz az a vihar, ami benned van, és nem tudom hova tenni azt a kettőséget, hogy egy égi angyalban, hogy lehet ekkora káosz
Imádom, amikor az égbolt látványa kiemeli saját jelentéktelenségemet.
Egyetlen veled töltött percet sem sajnálok. Te vagy a legjobb, ami valaha történt velem. De azt kívánom, bárcsak ugyanez lehetnék én neked