Talán Az Volt A Probléma, Hogy Sosem Láttál így, A Ragyogó Napfényben állni, Arccal A Nap Felé,

Mikor egymás szájába nyögünk...🥵

Ma reggel ébredés után szinte pusztító, elemi erővel tört rám a hiányod. Jó ideje nem éreztem már ezt, így szinte letaglózott az érzés. Egy pillanatig szerettem volna azt hinni, hogy csak egy rémálomból riadtam fel, hogy csak álmodtam az elmúlt heteket, hónapokat, és mindjárt érkezik a szokásos ‘Jó reggelt!’ üzeneted. 

De az már soha nem fog jönni. Soha nem szól majd az a hang a telefonon, amit hozzád állítottam be. 

Annyira fájdalmas volt ez a reggel, hogy még csak kikelni sem bírtam az ágyból. Az oldalamra fordultam, összehúztam magam egész kicsire és sírtam. Olyan rég nem sírtam már. 

Legszívesebben egy késsel felhasítanám a mellkasom és kitépném a szívem, ásnék egy mély gödröt és beletemetném, hogy soha többé ne kelljen semmit sem éreznem.

Azt hittem, már túl vagyok rajtad, de úgy tűnik, mégsem.

Olyan ez, mint a corona: hullámokban jön a hiányod, a fájdalom. És nem tehetek ellene semmit.

Ordít minden gondolatom,mégis hallgatok.

Volt benned valami

amitől már az első perctől kezdve tudtam,

kurvára kellesz.

“We didn’t need words, we just looked at each other and smiled.”

— her eyes said everything  (via difficult)

Don’t make things complicated, simple is the best❤️

(Not my art, don’t know where it originally came from)

Egy műmosoly.

Egy mű nevetés.

Egy boldog kinézet.

És máris mindenki azt hiszi, hogy jól vagy.

Ha 2 óra lenne hátra az életemből,

elmondanám neki mi miért történt,

mennyire fájt és mi zajlott le bennem pontosan.

Elmondanám mit okozott a hiánya

és, hogy még mindig hiányzik.

Hiányzik a lénye, az ölelése,

és hiányzik a közelsége.

Ha 2 órám lenne,

talán elmondanám neki mennyire szerettem

és mennyit számított, hogy

velem volt akkor és kihúzott a mélyből.

De mégis miután elment,

csupán mélyebbre taszított.

A beforrt sebek felszakadtak és

kerültek mellé újabb hegek.

Elmesélnék neki mindent

és nem kell, hogy ő is meséljen.

Csak öleljen meg

és mondja azt, hogy ő is szeretett.

emlékszem

amikor ha valami édeset írtál rögtön rohantam a csorgatni a nyálam amikor durván összevesztünk, és órákig sírtam, hogy “mi lesz velem ezek után?” amikor láttam, hogy azzal a lánnyal beszélsz, és elöntött a féltékenység amikor elhangzott valahol a neved, és egyből felkaptam rá a fejem amikor minden matematikai egyenletről te jutottál eszembe. és őszintén szerettelek szeretni, ilyenkor éreztem, hogy élek, hogy van valaki aki boldoggá tesz hogy különböző szituációkba képzeljem el magunkat, hogy legyen min mosolyognom, legyen min sírnom és töprengenem szerettem mikor megnevettettél, és feldobtad a napomat amikor próbáltál helyretenni, hogy ‘tehülye, ez így nincs jól.’ te jelentetted nekem a világot. köszönöm, hogy megmutattad milyen is szeretni.