Ő Mindig Itt Van Mindenhol

“Néha nem tudjuk, hogy mi fáj belül

Szívünkre bú és bánat terül

Néha nem tudjuk, hogy későre jár,

Szívünk egy szerelmes szívre vár

Én nem tudom, mit hoz a holnap

És nem tudom,mi lesz velem

Játéka lettem a sorsnak,

mert céltalan az életem

A fájdalommal lehet élni

De a semmivel hogyan?

Ha meghalnék,

legalább már nem bántanám azokat,

akiket szeretek

Egyetlen szavad képes megváltoztatni az egész napom

Nem is tudod, ez mekkora fájdalom

Én majd megjavulok egyszer

És te leszel a gyógyszer

Melletted lesz belőlem ember

Mérgemre te vagy az ellenszer

Nem az vagy, akit a tükörben látsz, hanem aki a tükörbe néz

Gyűlöli magát és nem kellenek okok

Aranytollú madár, ki a szárnya mögött zokog

Próbálja keresni égbe vezető útját

Miközben alig bírja el a saját maga súlyát

Azt mondtad, ez arról szól,

Hogy látjuk majd a végét.

És hiába, elönt az érzés,

Semmit sem csináltam jól.

Kimegyekk a virágoskertbe,

Magába fogad az illatos rét.

Alám kap a tavaszi szél.

Inkább a jégeső verne!

Utálom ezt az egyszer így- egyszer úgy dolgot

Az estétől azt várnám, hogy megnyugtasson

Ehelyett csak bámul rám

Ez az egész olyan siralmas

Minden szörnyüség, amit mondtál

Könnyzáporban zúdul le rám