Az Estétől Azt Várnám, Hogy Megnyugtasson

Nem várom, hogy megértsd,

Hisz tudom, hogy azt nem lehet.

azt várom, hogy ne féltsd,

De mégis mentsd az életed.

És mi van, ha a fogság

nem is a ketrec,

hanem a rések a rácson?

Az ablak még mindig kitárva

A látkép más, az érzés régi

De a szél már csak

A kinti fákat tépi

Kifolyik a hangom,

Egy jóízű nevetés.

Tekeredik a borostyán, egybeforrunk.

Mámor és részegség, féltett hajszálrepedések.

a biztonságod illúzió,

Én mégis kapaszkodok beléd.

Az őrült nő megint zörgeti az ablakot

És én ezúttal visszaválaszolok

Szavakkal, amiket magamnak kiáltok

Az ablak előtt álldogál

Tekintget kifelé

Lehunyja két szemét

És keservesen sírdogál

Vöröslő ég alatt

Egy áprilisi hajnalon

Egy rejtett élet minden szava

Zuhan ki az ablakon

Én nyomorult

Kit az élők kivetettek

S nem fogadnak be a holtak

“Néha nem tudjuk, hogy mi fáj belül

Szívünkre bú és bánat terül

Néha nem tudjuk, hogy későre jár,

Szívünk egy szerelmes szívre vár

Én nem tudom, mit hoz a holnap

És nem tudom,mi lesz velem

Játéka lettem a sorsnak,

mert céltalan az életem

Vajon mennyit bír ki az emberi elme?

Azt mondja, ez nem lehet örök

És én török

Dörög

Minden szó zörög