Megtudtam valamit a szívemről. Megszakadhat. Darabokra törhet. Megkeményedhet és jéggé fagyhat. Megállhat. Teljesen. Millió atomra hasadhat. Felrobbanhat. Elpusztulhat. Tudod, mikor kezdett el újra verni? Amikor kinyitottad a szemed.
Imádom, amikor az égbolt látványa kiemeli saját jelentéktelenségemet.
Az ajkunk úgy passzol egymáshoz, mint a kirakós két darabja.
Az egészben a hangodban rejlő közömbösség fájt a legjobban.
paradoxon végre készen állok egy új kapcsolatra, de ha bárkinél érzem, hogy idővel lehetne több köztünk, késztetést érzek arra, hogy lekoptassam, mielőtt úgy igazán megkedvelném.
-Honnan tudod, hogy vége?
-Talán amikor úgy érzed, hogy szerelmesebb vagy az emlékekbe, mint maga az előtted álló emberbe.
Lehet, hogy szerelmes voltam egy olyan álomba, aminek soha nem kellett volna, hogy az enyém legyen.
Mert végülis minden zenében kell lennie egy bizonyos sornak…
Mellette szebbnek érzem magam. Fontosabbnak. Szerethetőbbnek. Kívánatosabbnak. Mindenebbnek.
Szeretni őt olyan, mint megszegni az összes szabályt.