(Bár azt hiszem, ezzel már elkéstem…)
“I want to try everything with you.”
“Várj arra, aki majd megküzd érted, ahelyett, hogy felkínálod magad. Várj arra, aki majd magától ír, anélkül, hogy kérdeznél előbb bármit is. Arra, aki majd magától odamegy, anélkül, hogy hívnád. Arra, aki majd felajánlja a segítséget, anélkül, hogy kérnéd. Arra, aki tisztel, aki órákon át képes beszélgetni veled és igazán meg tud nevettetni. Inkább várj, mint olyanra pazarold az időd, akiért mindig csak te küzdesz, aki nem keres, akit unszolni kell, aki megbánt.”
— (via boci-tej)
…
Némely srác annyira buta. Ők azt gondolják, nekünk lányoknak az tetszik ha izomtrikóban feszengsz a tükör előtt, vagy állandóan arról beszélsz, hogy ennyit és ennyit fektettél meg egyetlen éjszaka leforgása alatt. Persze, nyilván van akinek ez tetszik. De a legtöbbünknek nem. Mi arra vágyunk, hogy akár az éjszaka kellős közepén felhívj, csakhogy kifejezd mennyire szeretsz. Igen, mi lányok nagyon furcsák, olykor pedig kiismerhetetlenek, érthetetlenek vagyunk. De mindezek ellenére korlátok nélkül, tiszta szívünkből szeretünk. Az együttlétek alatt sem azt várjuk tőletek, hogy mocskos szavakat használva, érzelmek nélkül a saját vágyaitokat kiélve dugjatok minket. Számunkra a szeretkezés szó, az egymás testében való feloldódást jelenti. Azt, mikor két test egymásra szomjazva eggyéválik, és a lelkeink pedig összeérnek. A szex számunkra, a testiségen alapuló szerelmet kifejező eszköz. Persze, vannak pillanatok mikor minket is elkap a hév, és nem érdekel semmi más, csak hogy azonnal érezhessük a másik testét, viszont a legtöbb esetben egy érzéki, forró együttlétre vágyunk. Nem pedig arra, amikor érzések nélküli rideg légkörben, nulla empátivál a másik felé csak úgy csináljuk, mert "miért ne?!" Tudod, még mindig van különbség a dugás, és a szeretkezés között. Nincs annál vonzóbb dolog, mikor látod a férfi szemében, hogy akar téged. És nem csak a tested. Akarja a lelked, a hibáid, és mindent ami Te vagy. Amikor vele vagy, érzed hogy nem csak azért csinálja mert kurvára kanos, meg mert fogadtak a haverokkal, hogy az ágyába hullasz, hanem mert egyszerűen kíván téged. Mindent ami Te vagy. A tested, és a lelked is
'21.06.29.
És nem tudom, mit tegyek De tudom, hogy jobb veled
Jesse McCartney - Better With You
“Engem mindig félig szerettek,
Van jogom, hogy gonosz lehessek”
Ady Endre
“Hagyd, hogy kicsússzon a kezeid közül, mennie kell… Ne kapj többet utána… Harcoltál már eleget, s ha ez kevés volt, itt az idő elengedned. Egyedül küzdened értelmetlen. Az, aki most ő, egyszerűen nem való az életedbe, talán soha nem is volt és soha nem is lesz, csak Te szeretted volna. Mindennél jobban. Talán… még nem érett azzá a személlyé, akinek melletted a helye, talán még vár rá néhány út, amit végig kell járnia, és egyszer visszatér, ha majd azzá válik, akire vágytál. Nem tudhatod, mit hoz a jövő, senki sem tudhatja, ezért csak a jelen mondhatja meg, most, mit kell tenned. Most, ha menni akar, el kell engedned… A búcsú szóljon mindig örökre, hogy a várakozás ne fossza meg semmitől az életed, de ma már tudod, ha valakit elengedsz, azzal lehet, hogy nem elveszíted, hanem esélyt adsz arra, hogy egyszer visszajöjjön úgy, hogy már készen áll. Ha hozzád tartozik, megtörténik, mert az Élet bizony… Oscar-díjas rendező.”
“Fáradt vagy. Minden reggel felkelsz és minden reggel nekivágsz. Nem beszélsz a belső harcodról. Csendben, magadban vívod. Ennél magányosabb érzés talán nincs is a világon. Gyógyulni próbálsz egy olyan dologból, amiből nem tudod hogyan kell.”
-T.E.
boys want your pussy not your heart
193 posts