Legyintenek, Hogy A Halálhíred

I showed so many signs and never understood why no one saw I was struggling

What I didn’t realize was that no one ever actually cared.

otthagytál

miközben azt mondtad, sajnálod,

de a rá következő csend mindent elmondott.

Megvető tekintetek, elrontott tinikor.

A legfájóbb tanulópénz volt.

Nem vagyok hívő, de a pokolba tudtál dobni

és neked minderről tudomásod sincs.

Az estétől azt várnám, hogy megnyugtasson

Ehelyett csak bámul rám

Ez az egész olyan siralmas

Minden szörnyüség, amit mondtál

Könnyzáporban zúdul le rám

Ha majd rádzuhan a vöröslő hajnal

Emlékezz ezekre a szavakra

Senki sem mondta, hogy könnyű lesz

Senki sem mondta, hogy nem félhetsz

Belenézhetsz a sötétbe

Nehogy pánikolj, ne reszkess!

Senki sem mondta, hogy képzeld el

Senki sem mondta, hogy túléled

A Hold porából alkottalak

Mostmár kosz vagy, semmi más

Mégis mindig úgy hordozlak

Mint akin csillog a napsugár

Újra és újra

Te, az eszembe jutva

Vissza a megszokott rosszba

És újra, és újra…

Túl fiatal voltam ehhez a fájdalomhoz

Te irányítod a testem

Minden gondolatot a fejemben

Tényleg ez volt a terved része?

Hogy beléd haljak egészen?

A suttogásom oly' fülsüketítő,

ahogy átpréselem a fogaim közt

mennyit sírtam éjeken át,

mennyit sírsz majd egy életen át.

A szó elszáll, a csend itt marad,

mindkettőnk szívéből halkan vér fakad.

Hallgatásod oly' fülsüketítő,

mindent odaad,vagy véglek kitöröl

Hónapokkal ezelőtt hajnali háromig fennt maradtunk beszélgetni. Most azt sem tudom, hogyan köszönjek.