Még Mindig Túl Sokszor Kapom Magam Azon

Szoríts jobban magadhoz

Szoríts, mint a kést a nyakamhoz

Mi lenne,

ha a fejemben lévő kis hang

kicsit kedvesebb lenne?

Mert én beszélnék, ha értenének

És álmodnék, ha lenne mit

De

Hallom, ahogy ők nevetnek

És az egész világ eltaszít

Ez a bal sorsom, ami már régen tép

Lemerülök, ez a Challenger Deep

Üdv, te gyógyszerektől kábult tekintet

A következménye a pengeélnek

Mint két egyenes a végtelenben

Egyszer majd összeérünk valahol

Az élet mindig kegyetlenül tanít

Összenyom az, ami darabokra hasít

Elvesztegetett hónapok voltak? Ennyi jutott ki most? Lehetek őszinte? Erre nem voltam felkészülve

Bűnös vagyok akkor Ha azt mondom, elengedem? Tudom, nem vagyok jó ebben De ezt most elfelejtettem

madarak kísérik az égen

tüskés szívében még remeg a vágyott

könnyek nélkül eltöltött ébren

fájdalomból átformált álom

A filmnek itt végeszakad

Nincsen katarzis

Az üreges fa könnyen hasad

Főleg, ha az hagyja is

Érkezhetne már egy szikrányi béke.

Még nincs vége,

NiNincs vége.

Angyalok ringatják a lelkem,

Egyre feljebb az ünnepélyes mennybe.

Összehúzom a kabátom.

Meghitt csodálattal bámulom.

Az egész lét lassan megváltozik,

Pirosban, aranyban villódzik,

És bár alig állok a hidegben,

Csendesség lopódzik a szívembe.

Szelíden kavargó hópelyhek,

Révetegen nézegetem,

Az aranyszalaggal átkötött világot.

Csak egyetlen dolgot kívánok.

Behunyt szemmel énekelek.

És újjászületek

Az örökzöld fényekben.