meg nem született, át nem gondolt gondolat vagyok a fejedben.
te nem tudod, hogy ott vagyok;
a tudatalattidban fel, s alá lopódzkodom.
Karollak, vonlak s mégsem érlek el, Itt a fehér csönd, a fehér lepel. Nem volt ilyen nagy csönd még soha tán, Sikolts belé, mert mindjárt elveszünk, Állunk és várunk, csüggedt a kezünk A csókok és könnyek alkonyatán. Sikoltva, marva bukjék rám fejed S én tépem durván bársony-testedet. Nagyon is síma, illatos hajad, Zilálva, tépve verje arcomat. Fehér nyakad most nagyon is fehér, Vas-ujjaim közt fesse kékre vér. Ragadjon gyilkot fehér, kis kezed: Megállt az élet, nincsen több sora, Nincs kínja, csókja, könnye, mámora, Jaj, mindjárt minden, minden elveszett. Fehér ördög-lepel hullott miránk, Fehér és csöndes lesz már a világ, Átkozlak, téplek, marlak szilajon, Átkozz, tépj, marj és sikolts, akarom. Megöl a csend, ez a fehér lepel: Űzz el magadtól, vagy én űzlek el.
“Létezésünk Önmagunk megkérdőjelezése.”
⁰²⁵Hallottam a szíved dübörgését. Nem szerettél.
Szerelembe esni és szerelmesnek lenni, teljesen más. Amikor szerelembe esel, egyszerűen megbolondulsz. Azt akarod, hogy a tiéd legyen, minden porcikáddal vágysz rá. Beleőrülsz az érzésekbe, a szenvedélybe... Nem akarod őt mással látni, azt akarod, hogy csak a tiéd legyen, senki másé.
Viszont amikor szerelmes leszel, csak azt akarod, hogy neki jó legyen. Persze féltékeny vagy mindenkire, aki a közelébe megy, de nem mutatod, mert tudod, hogy ő így boldog. Szereted, ha mosolyog, ha nevet, ha örömkönnyek csorognak végig az arcán... És nem szeretnéd ettől megfosztani. Mert szereted, és ő a mindened. Mint egy elképzelhetetlenül varázslatos álom.
“-Ne molesztálj.
-Csak gitározom.”
sikítani akarok
Az igazi szenvedélyek halálosak.
~lover of sappho