Összetörnek, Kihasználnak, átvernek - és Még így Is Te Vagy A Szar.

25

Remélem egyszer eljön az a pillanat, amikor már nem csak a félelem és a gyomorgörcs határoz meg

Első felvonás: Hurok, na de mi körül?

Lelkem arra a pontra ért, hogy még a kérdéseket is csak úgy teszem fel, hogy jó választ arra nem várok. Ezalatt a pár év alatt megtanultam, hogy ha a legrosszabbat várom mindig, akkor el tudom kerülni a csalódást, cserébe viszont elvesztem a boldogságom. Néha kérdéses, hogy a túlgondolás vagy a naiv tudatlanság az, ami kellemesebb, de a falak körülöttem olyan szinten erősek, hogy kizárják a második eshetőséget, így egy örök körforgásba taszítva az elmémet.

Szokás mondani, hogy mindenki máshoz hasonlítja magát, másokat próbálnak utolérni. Sose mértem magam máshoz tudatosan, de az iskolában már első osztály óta tudat alatt adagolják az emberbe, hogy csináld azt, ami nekik jó, mert sose leszel jobb, mint "kispistajóska". És ahogy telik az idő, ez csak egyre rosszabb. A kényszerből csinálnak versenyt, elvárják, hogy mindenki ugyanúgy és ugyanazt tudja, figyelmen kívül hagyva az ember egyénét. És itt vagyok most, 18 évesen, nem tudva, hogy mit akarok magammal kezdeni, ahhoz mérve magam, hogy "Jajj Einstein bezzeg ennyi idősen már...". De komolyan, fasz kivan. Nem vagyok Einstein. Nem vagyok férfi. Nem vagyok matek zseni. A fizikához se konyítok. Az űrkutatás? Fikarcnyit sem érdekel.

Hogy mi érdekel akkor valójában?

Fogalmam sincs. Mert ezt is elvették, akárcsak azt a sok felesleges tanulásra fordított időt, a gyakorlást azokra a dolgokra, amiket mai napig nem használtam újra, és minden másra, amire azt tudták mondani, hogy "kell".

Amikor bekerültem a gimnáziumba, turizmussal kapcsolatos munkát akartam, mert könnyű volt a nyelvtanulás. Aztán kilencedikben végül minden osztálytárshoz hasonlítva lettem, valahogy mindig volt valaki aki jobb volt, a nyelv amit akkor kezdtem el tanulni, egyszerűen érdektelenné vált, és az 5 éven át építgetett és dédelgetett álmom végül darabjaira hullott. Megutáltam a nyelveket, a tanárokat, az osztálytársakat, sőt mindent, aminek köze volt ezekhez.

Utáltam magam, hogy nem voltam jobb. 3 éve rágja a belsőmet a gondolat, hogy mennyire elbaszott minden és hogy azóta se sikerült új célt találni. De ez így működik. Ha levágod egy ember mindkét lábát sem várhatod el, hogy futni fog. Szóval hallgatom, hogy mindenki másnak tervei vannak, tervezik az életüket, gondolkodnak a jövőn, nekem meg az egyetlen gondolatom mindezzel kapcsolatban, hogy mennyire gyűlölöm még a holnapot is.

És hogy mennyi és mennyi gondolat kavarog még most is bennem, az szinte elmondhatatlan, de sok a téma, és kevés az idő, meg a kedvem, meg a lehetőség, és szinte sír a belsőm, hogy adjak ki mindent, de sosincs rá lehetőség.

Szemeimet még most is csípik azok a fránya könnyek, torkomban pedig akkora a gombóc, hogy csoda, hogy levegőt kapok.

Vajon vége lesz valaha?

Részlet egy olyan forgatókönyvből, amit senki nem írt meg

Őszintén, a legnagyobb hülyeség amit hallottam az az, hogy: "Nem szerethetsz senkit addig, amíg magadat nem szereted". Hazugság.

Én - bevallom - utálom magam.

És mégis...Ott van Ő...

És szeretem úgy, ahogyan egy embert szeretni lehet. És szeretem magam helyett is. És szeretem saját maga helyett is, és tudom: ez fordítva is igaz.

És nem számít, hogy mennyi probléma adódik, és nem számít, ha sérülök, mert míg vele vagyok, tudom: lesz boldogság. És lesz jövő.

-UI.: minden hazugság volt

Nagy szívem volt. Olyan ami őszintén, tisztán tudott szeretni. Feltétel nélkül . Olyan, ami ritka ebben a mai világban.

Kár érte…

Érdemes lett volna megmenteni…

Hallottam, ahogy anyám sót kért a szomszédoktól, de volt só itthon. Megkérdeztem, miért kér sót a szomszédoktól. Azt válaszolta:Mert a szomszédainknak nincs sok pénzük, és gyakran kérnek tőlünk valamit. Időnként én is kérek valami apróságot, hogy azt érezzék, nekünk is szükségünk van rájuk. Így jobban fogják érezni magukat, és könnyebb lesz nekik, ha kérnek tőlünk mindent, amire szükségük van. Ezt tanultam édesanyámtól: empátiát, együttérzést, segítőkészséget...

Bemész a házba, ami oly sok szép emléket idéz fel benned.

Bemész és...már senki sem vár rád odabent.

Senki sem kérdezi meg; hogy vagy, milyen volt a heted, hogy érzed magad.

Mert az a ház, nem azért volt kedves neked, mert szép volt vagy tetszett a kinézete.

Hanem mert aki benne élt, az tette azt a helyet különlegessé.

Bemész a házba, ami oly sok szép emléket idéz fel benned és...már senki sem kérdez felőled odabent a szobában.

„…és megkérdezi a feketebáránytól: „Mit tudsz te a morálról?”

„Annyit, amennyit a nyaktiló a kegyelemről.”

A léha szemében megvetés és értetlenség elegye villan. A keverék, amit már annyiszor láttam, mégis valami kifordult, beteges okból túlzott módon szórakoztat. De hogyan is magyarázhatnám el neki?

Nem hús vagy, csupán viseled. Lélek vagy mindenekelőtt. Rezgés a csontokban, fény a bőr mögött. És ha egy lélek oly könnyedén odadobja a testét, mint egy marék aprópénzt, mi mást hajít még a porba, anélkül, hogy egy pillantást vetne utána? A határait? A méltóságát? Önmagát?

Nem a tett számít, hanem a rítus mögötte, amit a tett képvisel. Egyfajta spirituális hanyagság, amely lassan, hangtalanul terjed, mint penész a nyirkos falakon. Megnyílnak, mint ajtók, amelyek nem kérdezik, ki lép be rajtuk. Hagyják, hogy idegenek járjanak végig mezítláb templomokon, amiket meg sem próbáltak megérteni, csakhogy odanyomhassák mocskos tenyereiket oltárokhoz, melyek fölött sosem állt szándékukban imádkozni.

Kicsomagolni a legértékesebb ereklyét, amit a lényed valaha birtokolt, és olyan kezekbe adni, amelyek másnapra még csak a formájára sem emlékeznek majd, nem szabadság, sem szenvedély. Zajos színház, melyben a hitvány üresség intimitásnak öltözött, egy korban, ahol a szentség divatjamúlttá, sőt nevetségessé vált.

Hogy mit tudok a morálról? Eleget ahhoz, hogy undorodjak. Sosem a meztelenségtől, de mindig a vakságtól.”

Alexander Levin: egy (nem) szociopata naplójából

Ma megittam 4 energiaitalt

Egy ponton abban bíztam, hogy megáll a szívem a túl sok energiaitaltól, de helyette csak felfúvódtam xD

(bizonyos okok miatt ez csak egy poén)