Elmagyarázunk Egymás Mellett, Nem Törődve Azzal, Hogy Mindannyian Sérülünk.

-Miért dolgozol ilyen keményen?

-Tudod, ha keményen dolgozol, mindent meg tudsz adni magadnak. Ebben az esetben pedig a férfi csak azzal tud elcsábítani Téged, ahogyan bánik veled

Kíváncsi leszek, hogy 10 év alatt hányszor leszek rászorulva arra, hogy a Stádium 12 pontját sorrendben elmondjam...

Tehát hogy,

-Bevetted a ginkgo biloba tabit?

-Nem..

-Miért nem?

-Elfelejtettem..

Ez gáz

Valaki megmutatná, hogy hogy kell csinálni ezt az élet dolgot?

A születésemkor nem kaptam hozzá használati útmutatót..

„…és megkérdezi a feketebáránytól: „Mit tudsz te a morálról?”

„Annyit, amennyit a nyaktiló a kegyelemről.”

A léha szemében megvetés és értetlenség elegye villan. A keverék, amit már annyiszor láttam, mégis valami kifordult, beteges okból túlzott módon szórakoztat. De hogyan is magyarázhatnám el neki?

Nem hús vagy, csupán viseled. Lélek vagy mindenekelőtt. Rezgés a csontokban, fény a bőr mögött. És ha egy lélek oly könnyedén odadobja a testét, mint egy marék aprópénzt, mi mást hajít még a porba, anélkül, hogy egy pillantást vetne utána? A határait? A méltóságát? Önmagát?

Nem a tett számít, hanem a rítus mögötte, amit a tett képvisel. Egyfajta spirituális hanyagság, amely lassan, hangtalanul terjed, mint penész a nyirkos falakon. Megnyílnak, mint ajtók, amelyek nem kérdezik, ki lép be rajtuk. Hagyják, hogy idegenek járjanak végig mezítláb templomokon, amiket meg sem próbáltak megérteni, csakhogy odanyomhassák mocskos tenyereiket oltárokhoz, melyek fölött sosem állt szándékukban imádkozni.

Kicsomagolni a legértékesebb ereklyét, amit a lényed valaha birtokolt, és olyan kezekbe adni, amelyek másnapra még csak a formájára sem emlékeznek majd, nem szabadság, sem szenvedély. Zajos színház, melyben a hitvány üresség intimitásnak öltözött, egy korban, ahol a szentség divatjamúlttá, sőt nevetségessé vált.

Hogy mit tudok a morálról? Eleget ahhoz, hogy undorodjak. Sosem a meztelenségtől, de mindig a vakságtól.”

Alexander Levin: egy (nem) szociopata naplójából

Anatómia óra

A fehér falat bámulom és halkan dobogom a másodperceket a padon. Kattog a falióra, a tanár megint túl hangosan beszél és mindenki világfájdalmas, unott arccal ül. Én is épp hogy csak elkapok egy-egy szót és mondatot, de a gondolataim határozottan másfelé járnak. 

“Hét évente az emberi szervezet összes sejtje megújul.” - ütötte meg a dobhártyám, az elsőre számomra jelentéktelennek tűnő kijelentés. 

Aztán eszembe jutottál.

Attól a pillanattól kezdve az óra nem kattant többé, vagyis nem hallottam, mert a fejemet kitöltötte egy hang, amely akaratlanul is rólad mesélt. És már nem tudtam másra gondolni csak arra, hogy ez azt jelenti;

Egy nap majd lesz egy testem, amit sosem érintettél.

-  Alexander Levin

Naiv tévhiteim egyike,

hogy a hosszas zuhanyzás nem csak a testemet, de a lelkemet is kimossa,

hogy ha többet alszom, a szívem megpihen,

de valójában sem a víz, sem az álom,

se nem tisztít, se nem gyógyít,

csak azt mutatja, hogy igenis van egy kis megálló néha szenvedés és szenvedés között.

Annyi kérdésem lenne, mégsincs senki, aki válaszolna...