Amikor Kimondják A Nevét, A Szívem Miért Kezd El őrült Tempóban Verni?

Mert az embernek szüksége van arra, hogy fontosnak érezze magát. Hogy törődjenek vele és ő is törődhessen. Hogy aggódjanak érte és aggódhasson. Hogy sírjanak érte és sírhasson másért. Hogy büszkék legyenek rá és büszke lehessen. Hogy érezzék és érezzen. Hogy érintsék és érintsen. Hogy öleljék és öleljen. Hogy csókolják és csókolhasson. Hogy szeressék és szeressen.

Érzések.

Basszus pár éve még nem tudtam felfogni, hogy hogy tudnak a fiatalok ennyit "drámázni". Akkor még minden annyira gyerekes és egyszerű volt. Vagyis annak láttam. Ma...ma pedig én is egy vagyok a "drámázó" fiatalok közül. Nevetek egész nap, gyerekesen megörülök, hülyülök a bárátaimmal, azt csinálok amit szeretnék és boldog vagyok... Aztán este...minden annyira más lesz. Őszintébb. Rájövök, hogy hiába játszom egész nap a "minden bajtól mentes, örült és önfeledt" lányt, este egyedül maradok. És nincs energiám nevetni, nincs energiám még mosolyogni sem. Csak egyszerűen elmegy a kedvem mindentől. Érzem, hogy fáradt vagyok, de nem fizikailag... Este a sötétben fekszem az ágyamban, folynak le az arcomon a könnyek, gyötröm magam a "mi lett volna ha...?" kérdesekkel...

Annyira vágyok a szerelemre, hogy belevetem magam az első srác karjaiba aki érdeklődik irántam és utánna folyton azon kattogok, hogy tényleg helyesen döntöttem, tényleg szeretem? Tudom, hogy ezen egy pillanatig sem szabadna gondolkodom...tudom. De ne mond, hogy te még soha sem bizonytalanodtál el, mert féltél...a következményektől? Attól, hogy mi lesz ha menthetetlenül beleszeretsz...de nem is ezzel van a gond. Hanem, hogy semmi garancia sincs arra, hogy nem veszíted el...ha pedig Ő a mindened és elveszíted...hát igen. Akkor nem marad semmid. SEMMID.

Pár éve még azt hittem, hogy a szerelem csak gyerekes rajongás egy fiú (vagy lány) után... De most már tudom, hogy közel sem az.

Régen azt hittem, hogy a barátság örök. Ma már tudom, hogy minden mulandó. De mégis görcsösen próbálom megtartani azt ami már régen elveszett. Olyan barátságokat akarok helyrehozni ami csak nekem fongos...csak egy oldalú...

Rettegek a változástól.

Fiatal vagyok. Összetört, mint a legtöbb tini. És próbálom magamat helyre hozni, mint a legtöbben. És ez elveszi minden energiámat... szóval nem lepődöm meg, hogy este sírva alszok el, hogy érzem a fáradságot de kétszer olyan lendülettel edzek, hogy probálok menekülni a problémák elől, hogy magamban tartom ha valami fáj. Mert egyszerűen nincs energiám, hogy elmagyarázzam valakinek, hogy mi a baj (legtöbbször magam sem tudom). Nincs már energiám semmire sem. Csak helyre akarom hozni magam, hogy élhessek. És azt hiszem, hogy meg tudom csinálni. Hosszú lesz, fájni fog, de meg tudom csinálni!

És te is meg tudod csinálni!❤️

— tokeletes-mumosoly

Szeretném ha itt lennél most velem.

Lehet, hogy 10 év múlva találkozunk egy kávézóban és újra fogjuk kezdeni.

Az igazat megvallva, eddig senki nem tudta értékelni azt, hogy mindent megteszek érte. Ebből az a tanulság, hogy egy: idióta vagyok amiért túl gyorsan kötődők - hosszútávon full feleslegesen - és kettő: az, hogy ideje megtanulnom erősebbnek lenni egyedül és okosabban megválogatni kivel veszem körbe magam.

— via @csuklora-irt-szeretlek (saját)

#11

Hiába akarsz valakit boldoggá tenni, ha ő nem miattad akar az lenni

Don’t make things complicated, simple is the best❤️

(Not my art, don’t know where it originally came from)

Lehet, hogy téged akart, de tudod mit talált helyette? Kifogásokat.

-egyemberavilagban

“Fáradt vagy. Minden reggel felkelsz és minden reggel nekivágsz. Nem beszélsz a belső harcodról. Csendben, magadban vívod. Ennél magányosabb érzés talán nincs is a világon. Gyógyulni próbálsz egy olyan dologból, amiből nem tudod hogyan kell.”

Vajon Ő is ugyan annyit gondol rám mint én rá?