tudod mi a legrosszabb a barátokban?
hogy mindig számítasz rájuk
és a végén mindig csalódsz
nem pozitív értelemben
a Halállal kézen fogva
sétáltál a végtelenbe
olyan nagy színész vagyok,
oscart érdemelnék,
amiért nem veszi észre senki,
a feketeséget bennem
minél közelebb vagyunk a Karácsonyhoz,
annál rosszabbul alszom éjszakánként
mindig azt hittem vannak emberek, akikre számíthatok, de rájöttem, hogy nincsenek
mikor meghalt apukám, teljesen egyedül maradtam
az egyetlen barátom pedig órákkal később válaszolt, hogy nem ér rá telefonálni, mert éppen pakol
mintha nem lehetne öt percre abbahagyni
mintha én sose hagytam volna félbe semmit, hogy meghallgassam
mintha ellenkező esetben ő nem vágyott volna arra, hogy valaki meghallgassa
csak nem akartam egyedül maradni
a lehetetlen igenis lehetséges
csak nem mindig pozitív értelemben
csak azért, mert különbözöl másoktól,
még nem vagyok kevesebb náluk