a szerelem az,
amikor már semmi olyat nem teszek, amiért lenne okod szeretni,
de mégis szeretsz.
a szemeid, ha belenézek, tengerkék világ nyílik előttem;
de ebben a tengerkék világban katasztrófa van.
gyönyörűsége elveszett,
réges-régen feledkezett.
vajon, hogyan szakad meg a szív?
csak eltörtik,
s elvérzik?
magamba vonlak,
elérni akarlak.
a körmeim a hátadba kapaszkodnak.
simítom az arcod, a vállad...
ajkaidon puha csókjaim halnak.
a feromonod, mi körbelengi szobám;
süvít a bőröd a bőrömön, ahogy hozzám találsz.
nézel és nézlek és nézünk.
csillog a szemem és kihűlök.
a hideg a gerincemen, meleg kezed a hátamon:
még mindig erősen beléd akaszkodom.
“és akkor én olyan szomorú lettem, hogy a zárt ablakon át beesett az eső.”
— Szendrői Csaba - Zubbony
⁰⁰⁹Megszakad a szívem. Érzem. Hallom, ahogy szilánkosra törik.
⁰¹⁷Ölj szívből. Gyilkolj szerelemből.
ridegség.
kellemetlen téli fagy,
s köztünk levegő a hang.
árny vagyok;
hol a szekrényedben,
hol a szobád sarkában.
föléd hajolok.
– hallasz, de mégsem látsz.