Láttam A Szemedbe, Ahogy Rám Néztél. Csak Az Alkalom Nem Volt Jó, és Talán Nem Is Voltál Elég

Jó poén volt haver, de miattad nem eszik.

Jó poén volt haver, de miattad számolja minden egyes nap a kalóriákat.

Jó poén volt haver, de megszállottja lett a súly vesztésnek.

Jó poén volt haver, de nem bír tükörbe nézni.

Jó poén volt haver, de a könnyei esténként patakokban hullik.

Jó poén volt haver, de sanyargatja magát.

Jó poén volt haver, de hánytatja magát.

Jó poén volt haver, de szorong a súlya miatt.

Jó poén volt haver... nem, nem volt jó poén.

Mindenki azt látja hogy nevetek;

Mindenki azt látja hogy mosolygok;

Mindenki azt látja hogy jókedvű vagyok;

Mindig segítőkész, pozitív..

Ám senki nem látja mikor sírok;

Mikor szét esek;

Mikor teljesen feladom..

Ha megkérdeznéd hogy vagyok, mindig azt válaszolnám hogy jól.

Most őszintén?

Mit tudnál tenni ha azt mondom haldoklom lelkileg?

Észreveszek mindent.És a minden szó alatt tényleg mindent értek.Észreveszem,ha valaki kevesebbet keres,mint azelőtt szokott.Észreveszem,ha valaki,akivel beszélgetek kezd megváltozni.Észreveszek minden kis dolgot,amit az emberek tesznek,és minden kis dolgot,amit eddig tettek.Észreveszem,ha változnak a dolgok,és amikor már egyáltalán nem ugyanazok.Észreveszek minden egyes apró részletet.Csak nem mondok semmit.

Van bennem ez az érzés, hogy nem vagyok elég jó. És minden egyes nappal rosszabbodik, mert semmi se utal az ellenkezőjére

Jöttél,és mindent felkavartál bennem amit csak lehetett.

Lássák rajtam, hogy valami nincs rendben, de azt senki nem tudja, mennyire szenvedek belül.

Két pillanat

Tekintet találkozik. Hang elcsuklik. Gyomor összeugrik. Térd megremeg. Tenyér izzad. Tekintet félre. Torok köszörül. Nagy levegő. Lépés jobbra. Majd balra. Tenyerek össze. Tekintet vissza. Csak óvatosan. Szájak mosolyra. Szem csillog. Szív hevesen. Tenyerem tenyereden.

Idő megáll. Bárcsak örökre. Két pillanat. Az élet.

Hova tűntek a régi szép idők?

Mond, hova a picsába tűntek?  Hol van, amikor még magadtól írtad, hogy szeretlek?  Amikor azt mondtad, hogy értem dobog? Amikor egy napot nem bírtunk ki egymás nélkül? Amikor még az örökké-t terveztük? Az ígéretek?  A közös esték?  A hajnalig tartó beszélgetések? A csókok? Az ölelések?  Hova tűnt minden?  Fenséges, megismételhetetlen pillanatok, az örökkévalóság felvillanása, mely egy perc alatt elillan. Szeretlek. 

Vajon Ő is ugyan annyit gondol rám mint én rá?